A Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat keretén belül a nagykövetség 2022. november 16-án panelbeszélgetést szervezett Magyarország szerepéről az űriparban, melyen magyar cégek mutatták be saját eredményeiket. Bár a köztudatban a space-tech, a rakéták és műholdak ipari felhasználása nem a kisvállalkozások elérhetőségi közé tartoznak, előadóink másként látták a helyzetet és egy egészen új jövőképet festettek a résztvevők számára.

Dr. Prof. Mátyás Bence, a Genesis Sustainability Future Kft ügyvezetője arról beszélt, hogy cége a space-tech mezőgazdasági felhasználásán dolgozik, mely nyomán képes mini-laboratóriumok segítségével bemérni a növények tápanyag igényét az esetleges betegségekkel egyetemben még azelőtt, hogy a növény látható szimptómákat produkálna. Rámutatott, hogy bár az űripar rendkívül költséges ágazat, viszont számos olyan technológia fejlesztését mozdítja elő, amely később a hagyományos iparban is megtérül.

Az eseményt Breuer Klára nagykövet nyitotta meg

Tarcai Norbert az Ephemersys startup társalapítója felszólalásában arról számolt be, hogy mára lehetségessé vált, hogy akár a kis- és közepes vállalkozások is hozzáférjenek a műholdak nyújtotta előnyökhöz, melyre a mezőgazdasági felhasználás kiváló példa. Elmondta, hogy míg korábban egy műhold pályájának számítása egy 10 fős mérnökcsapat feladata volt, ma már az egyszerű vállalati felhasználású műholdak méretét, pályáját és egyéb paramétereit lehetséges szoftveresen is számítani, melyre cége saját programot fejlesztett. Hozzátette, mára nem olyan lehetetlen feladat egy kisebb műhold Föld körüli pályára állítása és ez egészen új kapukat nyithat meg a kisebb cégek hatékonyság-növelése terén is.

Az esemény időzítésében szerepet játszott, hogy a nagykövetségen keresztül a két cég meghívót kapott az ESA BIC Finland 2022. november 17-én tartott 5. születésnapi ünnepségére, ami a világ egyik legnagyobb startup eseményének, a Slushnak volt egy kísérő rendezvénye. A rendezvényre Európa több országból érkeztek startupok, amelyek az ESA BIC helyi programjaiban vesznek részt. Többségében északi országokból származó, valamint svájci és észt cégekkel volt lehetőség megismerkedni.

Dr. Prof. Mátyás Bence és Tarcai Norbert beszélgetését Kovács Róbert külgazdasági attasé moderálta

 

A Genesis Sustainability Future ügyvezetője a közönség előtti rövid bemutatkozásra (kétperces pitch) is vállalkozott az ESA BIC rendezvényén. Az Ephemersys képviselője pedig november 18-án még az Aalto Egyetemre látogatott, ahol kutatási együttműködési lehetőségekről tárgyalt.

A nagykövetségi program a KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával valósult meg. Nagykövetségünk a jövőben is tervez hasonló programokat és örömmel áll az érdeklődők rendelkezésére.