2019. május 7-én az Európai Bizottság bejegyezte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) „Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért” című polgári kezdeményezését. A nemzeti régiókra vonatkozó európai polgári kezdeményezés beterjesztői azt szeretnék elérni, hogy az EU kohéziós politikájában kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy ezek a régiók az elkülönített támogatási alapból pénzügyi, fejlesztési támogatásban részesülhetnének.

A polgári kezdeményezés sikeréhez egymillió uniós polgár aláírására van szükség. Az aláírásszámnak az Unió hét különböző tagállamában egy éven belül kell elérnie a meghatározott küszöbértéket.

A tagállamok lakosságához mérten van meghatározva, hogy egy ilyen kezdeményezés esetén hány aláírásnak kell összegyűlnie egy adott tagállamból ahhoz, hogy az úgy számítson, mint a hét aláíró tagállam egyike. Finnország esetében ez 9.750 aláírót jelent. Ha ennél kevesebb aláírás gyűlik össze, akkor a szükséges hét országba nem számít bele Finnország, de az itt gyűjtött aláírások beleszámítanak az egymillióba. Tehát akárhány aláírás is gyűlik össze, az hasznos az ügy szempontjából.

Ami a kezdeményezéssel kapcsolatban nem feltétlenül egyértelmű: az aláírásgyűjtés sikere esetén nemcsak Székelyföld kaphat többlet támogatást, hanem bármely tagállam nemzeti régiói, így pl. Finnországban a svéd kisebbség vagy a számik is. Tehát nemcsak a magyarokkal szimpatizáló finnek lehet érdeke az aláírás, hanem azon finneké is, akik pl. a finnországi kisebbségeknek szeretnének többlet támogatást.

A polgári kezdeményezéshez az aláírásgyűjtést meghosszabbították, az 2021. február 7-éig folytatódik. Az online aláírására a következő linken keresztül van lehetőség: 

https://eci.ec.europa.eu/010/public/#/initiative

Köszönjük, ha támogatja a kezdeményezést és arra felhívja magyar és finn ismerősei figyelmét is.